Megtérül a napelem befektetés?

Kiemelkedő szakértelem, kedvező árak

Megtérül a napelem befektetés?

Megtérül a napelem befektetés? Megéri ebbe fektetni a pénzemet? Sokan teszik fel ezt a kérdést, ezért sorba veszem a napelem befektetési lehetőségeket és ezek előnyeit és hátrányait is. Úgy gondolom, hogy csak ezek ismerete után érdemes döntést hozni!

A napelem egy innovatív technológia. Több szakértő egybehangzó véleménye az, hogy óriási robbanás előtt áll a napelem piac. Az energia ára folyamatosan növekszik az utóbbi 20 évben, és jelenleg nincs olyan széles körben elérhető technológia, ami olcsó, könnyen előállítható energiát tudna biztosítani. A napenergia az egyetlen alternatíva, ami környezetbarát, biztonságos és egyre versenyképesebb áron elérhető. Ugyanakkor a szabályozási környezet változása miatt a megtérülés ideje ma már hosszabb, mint néhány éve volt.

A napenergia olyan befektetési lehetőségeket és üzleti konstrukciókat is kínál, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik az ebben rejlő potenciált – még azoknak is, akik nem tudnak vagy nem akarnak saját tulajdonban napelemes rendszert fenntartani.

Ebben a cikkben körüljárjuk a napelemben rejlő lehetőségeket és bemutatom az általam ismert befektetési modelleket, amelyek a napelem technológiára épülnek. A végén pedig egy hasznos tanáccsal is szolgálunk!

Napelem befektetés lehetőségei

Napelem befektetés - Napelem rendszer kiépítése

A leggyakoribb felhasználási módja a napelemnek, amikor családi ház tetejére vagy a kertbe telepítünk napelemeket. Ez egy egyszeri, nagyobb összegű beruházás, amely a megtermelt energia révén a villamosenergia-költségek csökkentésével térül meg.

Fontos kiemelni, hogy ma már nincs lehetőség szaldós elszámolásra, az új rendszerek csak bruttó elszámolásba kerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy az általunk megtermelt és hálózatba visszatáplált áramot jóval alacsonyabb áron veszik át, mint amennyiért mi vásároljuk azt. Az éves elszámolás megszűnt, így már nem lehet a „nullszaldóra” alapozni a megtérülést.

A megtérülési idő jelenleg 15–20 év között mozog, függően az aktuális beruházási költségektől és a felhasználási szokásoktól.

Természetesen idővel a hatékonyság csökken, és számolni kell karbantartással, meghibásodásokkal, invertercserével (jellemzően 10–15 év után), ami szintén növeli a megtérülési időt.

Napelem rendszer kiépítés előnyei

  • Saját tulajdonú napelem panelek, évtizedeken át működhetnek.
  • Az energiát fel lehet használni világításra, fűtésre, meleg víz előállítására.
  • Később bővíthető, kiegészíthető.
  • Csökkenthető a hálózatról vásárolt energia mennyisége.
  • Felértékeli az ingatlant.

Napelem rendszer kiépítés hátrányai

  • Karbantartás, javítás költségei a tulajdonost terhelik a garanciaidő után.
  • A panelek teljesítménye évről évre csökken.
  • Az ingatlan eladása esetén a rendszer áttelepítése költséges.
  • Csak saját tulajdonú, megfelelő adottságú ingatlan esetén éri meg.
  • A tájolás, dőlésszög, árnyékolás stb. jelentősen befolyásolja a teljesítményt.

Mivel ezen feladatok kritikus fontosságúak a jövőben, a kivitelező kiválasztása az egyik legfontosabb sarokköve a projektnek. A munka megbízhatósága és tartóssága múlik ezen a döntésen, úgyhogy körültekintően kell dönteni!

Közösségi naperőmű program

Külföldön népszerű modell, amikor több ember összefogva naperőműveket épít, és a megtermelt energia profitjából arányosan részesedik. Magyarországon ilyen lehetőség csak naperőműveknél érhető el, amelyek a KÁT (kötelező átvételi) rendszerben működnek. Lakossági rendszerek már nem kerülhetnek be ebbe a támogatott rendszerbe.

Az ilyen programokban a befektetőknek nem kell saját napelemet telepíteniük, a működést egy cég menedzseli, a haszonból pedig a befektetés arányában részesednek.

Mennyit termel a napelem?

A napelem termelése több tényezőtől függ, de az egyik legfontosabb az adott helyszín napsütéses óráinak száma. Magyarország kedvező adottságokkal rendelkezik, hiszen az éves napsütéses órák száma 1800–2200 között mozog, régiótól függően.

Egy jól megtervezett és optimálisan tájolt 1 kWp teljesítményű napelemes rendszer éves szinten 1000–1200 kWh villamos energiát tud termelni. Ezt az értéket befolyásolja;

  • a tető tájolása (déli irány a legideálisabb),
  • a dőlésszög (30–40° között optimális),
  • az esetleges árnyékolás (fák, kémények, egyéb épületek),
  • a rendszer műszaki hatékonysága (inverter típusa, kábelezés, stb.),
  • valamint a karbantartás és a szennyeződés mértéke.

Gyors példa napelem termelésre

Egy átlagos magyar háztartás éves fogyasztása kb. 3000–4000 kWh, így ezt lefedni körülbelül 3–4 kWp teljesítményű napelemes rendszer szükséges – ha a cél az önfogyasztás maximalizálása.

Fontos: bruttó elszámolás esetén nem éri meg túltermelésre méretezni a rendszert, hiszen a visszatáplált energiáért kapott ár alacsonyabb, mint a vételezett energia ára. Ezért ma már elsősorban önfogyasztás-alapú méretezést alkalmaznak a szakemberek.

Napelemes áramtermelés fajtái

Két lehetőség van napelemmel áramot termelni, attól függően, hogy van-e lehetőség csatlakozni a villamosenergia-hálózathoz.

Hálózatra csatlakozó, visszatáplálós napelemes rendszer (bruttó elszámolással)

A hálózatra csatlakozó napelemes rendszer a legelterjedtebb megoldás ott, ahol van hozzáférés az elektromos hálózathoz. A megtermelt napenergiát az ingatlan azonnal felhasználja, a többlet pedig betáplálásra kerül az áramszolgáltató rendszerébe. A jelenlegi szabályozás szerint bruttó elszámolás érvényes a háztartási méretű napelemekre, vagyis a szolgáltató az általa meghatározott (jellemzően alacsonyabb) áron veszi át a felesleges energiát, míg a fogyasztó a vételezett áramot piaci áron fizeti meg.

Ebben az esetben nincs éves szaldóelszámolás és nem váltható ki a sárga csekk. Az energiatárolás nem automatikus része a rendszernek; akkumulátorok beépítésére külön költséggel van lehetőség.

Ez továbbra is a legelterjedtebb rendszerforma, azonban a bruttó elszámolás miatt a megtérülés ideje jelentősen megnőtt, jellemzően meghaladja a 10-12 évet, és az aktuális árak, támogatások és fogyasztási szokások függvényében változhat.

Szigetüzemű napelemrendszer

A szigetüzemű rendszerek ott működnek, ahol nincs lehetőség csatlakozni a hálózathoz (például külterületi tanyák, mezőgazdasági épületek). Ezek a rendszerek akkumulátorokat használnak az energiatárolásra, mivel nem táplálnak vissza a hálózatba.

Ennek a megoldásnak a költsége magasabb az energiatárolás miatt, viszont teljesen független az áramszolgáltatótól, és rugalmasabban használható.

Hogyan működik a napelemes áramtermelés?

Hazánkban jellemzően monokristályos vagy polikristályos napelemeket használnak, amelyek a napfényt a fotovoltaikus hatás révén egyenárammá alakítják. Az inverter ezt az egyenáramot váltóárammá alakítja, amelyet a háztartás elektromos berendezései használnak.

Hogyan működik a napelemes áramtermelés?

A lakossági rendszerek esetén nem érvényes a KÁT rendszer, amely kizárólag nagyobb, ipari léptékű naperőművekre vonatkozik. A háztartási méretű napelemes rendszerek bruttó elszámolás szerint működnek, az aktuális átvételi árak szolgáltatónként és régiónként változhatnak, de jellemzően 5–6 Ft/kWh körül mozognak, ami jelentősen alacsonyabb, mint a vételezett áram ára.

Ez az elszámolási mód jelentősen befolyásolja a rendszer gazdaságosságát, ezért fontos a pontos kalkuláció.

Hol lehet napelemes rendszert telepíteni?

Háztetőn elhelyezett panelek – A leggyakoribb megoldás. A tetőnek megfelelő állapotban kell lennie, és érdemes a napelemek telepítése előtt elvégezni a szükséges felújításokat (pl. cserépcsere).

Földre telepített rendszerek – Különleges tartószerkezet szükséges hozzá, ami növeli a költségeket, de lehetőséget ad az optimális tájolásra és dőlésszög beállítására. Különösen akkor előnyös, ha a tető nem alkalmas napelemek elhelyezésére.

Egyéb felületek (pl. melléképületek, autóbeállók teteje) – Ilyen esetekben is fontos, hogy a tartószerkezet stabil legyen, és elbírja a napelemek súlyát hosszú távon. Erről bővebben a „Napelemes autóbeálló” című cikkünkben írtunk.

Bár a megtérülés ideje meghosszabbodott a bruttó elszámolás miatt, a napelemes rendszer hosszú távon még mindig csökkentheti az energiafüggőséget és kiszámíthatóbbá teheti az energiaköltségeket.

A megfelelő szakértelem és tapasztalat elengedhetetlen. Érdemes megbízható, referenciákkal rendelkező kivitelezőt választani a rendszer megtervezésére és kiépítésére.

Megtérül a napelem befektetés?

Nem találta, amit keresett?

További információ Megtérül a napelem befektetés? kapcsán

Ha további kérdései vannak a témában, keressen minket a  +36 (1) 699 99 88 telefonszámon, ügyfélszolgálatunk szívesen segíthet önnek.

Napelem tudnivalók

Napelem tudnivalók

Napelem tudnivalók segít eligazodni a működés, telepítés és karbantartás alapjaiban. A Napelem tudnivalók segítségével jól megalapozható a döntés.

Napelem tudnivalók

Napelem tudnivalók segít eligazodni a működés, telepítés és karbantartás alapjaiban. A Napelem tudnivalók segítségével jól megalapozható a döntés.

Napelem tudnivalók
Monokristályos napelem

Monokristályos napelem

Monokristályos napelem magas hatásfokú, tartós és jól bírja a változó időjárást. A Monokristályos napelem népszerű választás családi házaknál.

Monokristályos napelem

Monokristályos napelem magas hatásfokú, tartós és jól bírja a változó időjárást. A Monokristályos napelem népszerű választás családi házaknál.

Monokristályos napelem
A napelem előnyei

A napelem előnyei

Napelem előnyei közé tartozik a hosszú távú megtakarítás és a környezetvédelem. A napelem előnyei miatt egyre többen váltanak erre a megoldásra.

A napelem előnyei

Napelem előnyei közé tartozik a hosszú távú megtakarítás és a környezetvédelem. A napelem előnyei miatt egyre többen váltanak erre a megoldásra.

A napelem előnyei
Vékonyrétegű napelem

Vékonyrétegű napelem

Vékonyrétegű napelem könnyű, rugalmas és olcsóbb alternatíva. A Vékonyrétegű napelem ideális lehet kisebb rendszerekhez vagy speciális felületekre.

Vékonyrétegű napelem

Vékonyrétegű napelem könnyű, rugalmas és olcsóbb alternatíva. A Vékonyrétegű napelem ideális lehet kisebb rendszerekhez vagy speciális felületekre.

Vékonyrétegű napelem
Napelem fogalma

Napelem fogalma

Napelem fogalma egyszerűen bemutatja az energiatermelés elvét, napelemmel kapcsolatos kifejezéseket magyarázata - egyszerűen, közérthetően, laikusok számára.

Napelem fogalma

Napelem fogalma egyszerűen bemutatja az energiatermelés elvét, napelemmel kapcsolatos kifejezéseket magyarázata - egyszerűen, közérthetően, laikusok számára.

Napelem fogalma
Hibrid napelem

Hibrid napelem

Hibrid napelem egyszerre termel áramot és meleg vizet, ezzel növeli a hatékonyságot. A Hibrid napelem különösen előnyös komplex energiaigény esetén.

Hibrid napelem

Hibrid napelem egyszerre termel áramot és meleg vizet, ezzel növeli a hatékonyságot. A Hibrid napelem különösen előnyös komplex energiaigény esetén.

Hibrid napelem
Napelem tájolása

Napelem tájolása

Napelem tájolása befolyásolja a termelés mennyiségét. A Napelem tájolása akkor ideális, ha a rendszer egész évben jól követi a napsütést.

Napelem tájolása

Napelem tájolása befolyásolja a termelés mennyiségét. A Napelem tájolása akkor ideális, ha a rendszer egész évben jól követi a napsütést.

Napelem tájolása
Napelem működése télen

Napelem működése télen

Napelem működése télen is megbízható, hidegben gyakran hatékonyabb. A Napelem működése télen is biztosítja az energiaszükséglet egy részét.

Napelem működése télen

Napelem működése télen is megbízható, hidegben gyakran hatékonyabb. A Napelem működése télen is biztosítja az energiaszükséglet egy részét.

Napelem működése télen
Napelem rendszer

Napelem rendszer

Átfogó útmutató napelem rendszerekről: működés, típusok, telepítés és mire érdemes figyelni, hogy biztosan jól dönts a beruházás előtt.

Napelem rendszer

Átfogó útmutató napelem rendszerekről: működés, típusok, telepítés és mire érdemes figyelni, hogy biztosan jól dönts a beruházás előtt.

Napelem rendszer
Megtérül a napelem befektetés?

Megtérül a napelem befektetés?

Megtérül a napelem befektetés? kérdésre választ adnak a költségek és a hozamok. A Megtérül a napelem befektetés? kalkulációval is alátámasztható.

Napelem vagy napkollektor

Napelem vagy napkollektor

A napelem és napkollektor más-más elven működik. Megnézzük a főbb különbségeket, előnyöket, hátrányokat és a választás szempontjait.

Napelem vagy napkollektor

A napelem és napkollektor más-más elven működik. Megnézzük a főbb különbségeket, előnyöket, hátrányokat és a választás szempontjait.

Napelem vagy napkollektor
Szigetüzemű napelem

Szigetüzemű napelem

A szigetüzemű napelem ideális megoldás olyan helyeken, ahol nincs hálózati áram. Előnyei mellett a megfelelő tervezés kiemelten fontos.

Szigetüzemű napelem

A szigetüzemű napelem ideális megoldás olyan helyeken, ahol nincs hálózati áram. Előnyei mellett a megfelelő tervezés kiemelten fontos.

Szigetüzemű napelem
Fűtés napelemmel

Fűtés napelemmel

A napelemes fűtés lehetséges és gazdaságos lehet, ha megfelelő a szigetelés, a fogyasztás és a rendszer méretezése is.

Fűtés napelemmel

A napelemes fűtés lehetséges és gazdaságos lehet, ha megfelelő a szigetelés, a fogyasztás és a rendszer méretezése is.

Fűtés napelemmel
Napelem élettartam

Napelem élettartam

A napelemek élettartama kulcsfontosságú tényező a megtérülés számításához. Mutatjuk, mire számíthatsz hosszú távon.

Napelem élettartam

A napelemek élettartama kulcsfontosságú tényező a megtérülés számításához. Mutatjuk, mire számíthatsz hosszú távon.

Napelem élettartam
Napelem hatásfok érthetően

Napelem hatásfok érthetően

A napelem hatásfoka nem azonos a teljesítménnyel. Ismerd meg, mit jelent és hogyan befolyásolja a rendszered hatékonyságát.

Napelem hatásfok érthetően

A napelem hatásfoka nem azonos a teljesítménnyel. Ismerd meg, mit jelent és hogyan befolyásolja a rendszered hatékonyságát.

Napelem hatásfok érthetően
Napelem méretezés

Napelem méretezés

A napelem méretezés alapja az áramfogyasztás és a jövőbeli igények. Segítünk megérteni, hogyan válaszd ki az ideális rendszert.

Napelem méretezés

A napelem méretezés alapja az áramfogyasztás és a jövőbeli igények. Segítünk megérteni, hogyan válaszd ki az ideális rendszert.

Napelem méretezés
9+1 energia megtakarítási tipp

9+1 energia megtakarítási tipp

Egyszerű, mégis hatékony tippek az energiafogyasztás csökkentésére. Spórolj pénzt és védd a környezeted a hétköznapokban is.

9+1 energia megtakarítási tipp

Egyszerű, mégis hatékony tippek az energiafogyasztás csökkentésére. Spórolj pénzt és védd a környezeted a hétköznapokban is.

9+1 energia megtakarítási tipp
Okos napelem rendszer

Okos napelem rendszer

Az okos napelem rendszer magasabb hozamot és jobb kezelhetőséget biztosít. Távfelügyelet, optimalizálás és még több előny.

Okos napelem rendszer

Az okos napelem rendszer magasabb hozamot és jobb kezelhetőséget biztosít. Távfelügyelet, optimalizálás és még több előny.

Okos napelem rendszer
Hálózatra visszatápláló napelemes rendszer

Hálózatra visszatápláló napelemes rendszer

A hálózatra visszatápláló napelemes rendszer lehetőséget ad az áram eladására is. Megmutatjuk, hogyan működik és miért éri meg.

Napelem otthonra

Napelem otthonra

Otthoni napelem rendszerek előnyei, típusai, működése és költségei. Segítünk eligazodni, ha most ismerkedsz a témával.

Napelem otthonra

Otthoni napelem rendszerek előnyei, típusai, működése és költségei. Segítünk eligazodni, ha most ismerkedsz a témával.

Napelem otthonra
Milyen napelemet vegyek?

Milyen napelemet vegyek?

Milyen napelemet érdemes választani? Számít a minőség, a megtérülés és a hosszú távú megbízhatóság is. Mutatjuk, mire figyelj.

Milyen napelemet vegyek?

Milyen napelemet érdemes választani? Számít a minőség, a megtérülés és a hosszú távú megbízhatóság is. Mutatjuk, mire figyelj.

Milyen napelemet vegyek?
5 tanács napelem vásárláshoz

5 tanács napelem vásárláshoz

Napelem vásárlás előtt állsz? Öt hasznos tanács, amivel elkerülheted a tipikus hibákat és jobban átláthatod a döntést.

5 tanács napelem vásárláshoz

Napelem vásárlás előtt állsz? Öt hasznos tanács, amivel elkerülheted a tipikus hibákat és jobban átláthatod a döntést.

5 tanács napelem vásárláshoz
Napelem teljesítmény kiszámítása

Napelem teljesítmény kiszámítása

A napelem teljesítmény számítása segít tervezni és megtérülést becsülni. Mutatjuk, mit vegyél figyelembe a kalkuláció során.

Napelem teljesítmény kiszámítása

A napelem teljesítmény számítása segít tervezni és megtérülést becsülni. Mutatjuk, mit vegyél figyelembe a kalkuláció során.

Napelem teljesítmény kiszámítása
Félcellás napelem

Félcellás napelem

A félcellás napelem új technológia jobb hatásfokkal és nagyobb megbízhatósággal. Érdemes megismerni a lehetőségeit.

Félcellás napelem

A félcellás napelem új technológia jobb hatásfokkal és nagyobb megbízhatósággal. Érdemes megismerni a lehetőségeit.

Félcellás napelem
Mennyi ideig tart a napelem felszerelése?

Mennyi ideig tart a napelem felszerelése?

A napelem telepítése gyors és egyszerű, ha jól szervezett. Lépésről lépésre bemutatjuk a folyamatot és a szükséges engedélyeket.

Mennyi ideig tart a napelem felszerelése?

A napelem telepítése gyors és egyszerű, ha jól szervezett. Lépésről lépésre bemutatjuk a folyamatot és a szükséges engedélyeket.

Mennyi ideig tart a napelem felszerelése?
Megtérül a napelem befektetés?

Kapcsolat

Telefon

+36 (1) 699 99 88

E-mail

ugyfelszolgalat@innovativnapelem.hu

Nyitvatartás

H - Cs: 7:30 - 16:00, P: 7:30 - 13:30

Cégadatok

Vállalkozás neve

Innovatív Napelem Kft.

Adószám

26350350-2-41

Iroda

1136 Budapest, Tátra utca 5/A, 1 em 2 a

Mikor kívánja megvalósítani napelem rendszerét? Tudni szeretné, hogy milyen napelem telepítési díjra kalkulálhat? Szeretne többet tudni a 0%-os hitelekről és az állami támogatásokról? Keressen minket bizalommal.

Szeretne egy jó befektetést, ami csökkenteni havi kiadásait? Cégünk több, mint tízezer napelem rendszert telepített Magyarország egész területén, munkatársaink nagy tapasztalattal állnak rendelkezésre valamennyi kérdésében.

© Minden jog fenntartva! Innovatív Napelem

+36 (1) 699 99 88

ugyfelszolgalat@innovativnapelem.hu

Ajánlatkérés