+36 (1) 699 99 88
Meddig fog termelni a napelemem?
Ahhoz, hogy pontosan ki tudjuk számítani a napelem megtérülését, fontos ismernünk, hogy a napelem élettartama mennyi lesz. Ez a cikk ebben segít!
A napelemek a kezdetektől fogva erős, tartós anyagokból épülnek. A napelem ellenáll a fagynak, hőnek és még a jégesőnek is. UV álló, edzett üveg, alumínium alkatrészek alkotják a napelem rendszert. Nem rendelkeznek kopó, forgó alkatrészekkel, amik gyorsan tönkremehetnének.
Nem csoda tehát, ha a várható élettartamuk 20-25 évre becsülhető, még óvatos becslések alapján is. Szerencsére a tapasztalat alapján még pozitívabb eredményekről számolhatunk be.
Az évekkel ezelőtt végzett Chemnitz-i Egyetem vizsgálatai azt mutatták, hogy a 90-es években készült napelemek jelentős része még mindig működik, 80-90%-os teljesítményromlás mellett, ami igazán kiválónak mondható. Pedig az akkori technológiához képest már jelentősen fejlődtek az előállítási módszerek, jobb, tartósabb anyagokat használnak. A lamináló anyagok, ragasztó anyagok is tartósabbak.
A jelenlegi termékeknél gyakori a 20-25 éves garancia, ami a tapasztalatok szerint alábecsült. Valószínűbb, hogy ennél jóval tovább fognak működni megfelelő hatásfokon. Megfelelő minőségű napelem rendszer kiépítése esetében, valamint szakszerű karbantartás esetében 30-40 évig is működhetnek.
10 év után 10%-os teljesítményromlást, 20 év után pedig 20%-os teljesítményromlást tartanak elfogadhatónak a gyártók. Ezek valószínüleg szintén túl pesszimista jóslatok, hiszen a tapasztalat mást mutat. Még a régi technológiával készült napelemek is csak 20%-os teljesítmény romlást mutatnak a 90-es évek óta.
Természetesen előfordulhatnak gyengébb adatok is, ezért vállalja ezt a gyártó. A napelem üveg fényáteresztő képessége és a szilícium félvezető képessége is csökken, de mindezek nem jelentenek komoly teljesítmény csökkenést. Ezek természetes folyamatok.
A napelem megtérülését több tényező is befolyásolja, amiket szintén figyelembe kell venni. Ilyen a tájolás, amivel a Napelem tájolása című cikkben részletesen foglalkoztunk.
Az inverterek ebből a szempontból jóval lényegesebb alkotóelemei egy napelem rendszernek. Rövidebb ideig bírják és költséget tekintve az egyik legdrágább alkotórész. A gyártók garancia esetében 10-15 évet szoktak vállalni, amit szintén alábecsültek, hiszen a 90-es évek óta működő inverterek fele még mindig működik! Itt már gyártók szerint nagyobbak a különbségek. Vannak gyártók, amik inverterei 80%-át már le kellett cserélni, de vannak, amiknek mindegyik invertere működik!
Természetesen előre nem lehetett tudni, hogy mely gyártó invertere fog jobban teljesíteni, mint ahogy most se láthatunk a jövőbe. Az viszont elmondható, hogy a jelenlegi technológia esetében nagyobb arányban fogják megélni a 20 éves életkort az inverterek is. Itt is fontos a kicsit drágább, de jobb minőséget képviselő gyártókat választani, akik akár hosszabb vagy kiterjesztett garanciát is vállalnak a termékre.
Mi csak a legjobb, legidőtállóbb inverterekkel dolgozunk.
A tartószerkezetek esetében rendkívül fontos a megfelelő minőségű anyagok felhasználása, hiszen ha kiváló minőségű, rozsdamentes acélból készülnek, akkor 35-40 évet is ki fognak bírni. Azonban a rossz minőségű horgonyzott acél elemek korán korrodálódhatnak. Ezek a részek meghibásodás esetén az egész rendszert tönkre tehetik és nagy károkat okozhatnak, ezért nem érdemes spórolni rajtuk!
Minden esetben érdemes a jobb minőségű alkatrészeket és a megbízható kivitelezőket választani. Ilyen összegű beruházások esetében mindenképp hosszú távra kell tervezni. Ha így teszünk, akkor szinte garantálható a megbízható működés évtizedek múltán is!
Nem találta, amit keresett?
Ha további kérdései vannak a témában, keressen minket a +36 (1) 699 99 88 telefonszámon, ügyfélszolgálatunk szívesen segíthet önnek.
Napelem tudnivalók
Napelem tudnivalók segít eligazodni a működés, telepítés és karbantartás alapjaiban. A Napelem tudnivalók segítségével jól megalapozható a döntés.
Monokristályos napelem
Monokristályos napelem magas hatásfokú, tartós és jól bírja a változó időjárást. A Monokristályos napelem népszerű választás családi házaknál.
A napelem előnyei
Napelem előnyei közé tartozik a hosszú távú megtakarítás és a környezetvédelem. A napelem előnyei miatt egyre többen váltanak erre a megoldásra.
Vékonyrétegű napelem
Vékonyrétegű napelem könnyű, rugalmas és olcsóbb alternatíva. A Vékonyrétegű napelem ideális lehet kisebb rendszerekhez vagy speciális felületekre.
Napelem fogalma
Napelem fogalma egyszerűen bemutatja az energiatermelés elvét, napelemmel kapcsolatos kifejezéseket magyarázata - egyszerűen, közérthetően, laikusok számára.
Hibrid napelem
Hibrid napelem egyszerre termel áramot és meleg vizet, ezzel növeli a hatékonyságot. A Hibrid napelem különösen előnyös komplex energiaigény esetén.
Napelem tájolása
Napelem tájolása befolyásolja a termelés mennyiségét. A Napelem tájolása akkor ideális, ha a rendszer egész évben jól követi a napsütést.
Napelem működése télen
Napelem működése télen is megbízható, hidegben gyakran hatékonyabb. A Napelem működése télen is biztosítja az energiaszükséglet egy részét.
Napelem rendszer
Átfogó útmutató napelem rendszerekről: működés, típusok, telepítés és mire érdemes figyelni, hogy biztosan jól dönts a beruházás előtt.
Megtérül a napelem befektetés?
Megtérül a napelem befektetés? kérdésre választ adnak a költségek és a hozamok. A Megtérül a napelem befektetés? kalkulációval is alátámasztható.
Napelem vagy napkollektor
A napelem és napkollektor más-más elven működik. Megnézzük a főbb különbségeket, előnyöket, hátrányokat és a választás szempontjait.
Szigetüzemű napelem
A szigetüzemű napelem ideális megoldás olyan helyeken, ahol nincs hálózati áram. Előnyei mellett a megfelelő tervezés kiemelten fontos.
Fűtés napelemmel
A napelemes fűtés lehetséges és gazdaságos lehet, ha megfelelő a szigetelés, a fogyasztás és a rendszer méretezése is.
Napelem élettartam
A napelemek élettartama kulcsfontosságú tényező a megtérülés számításához. Mutatjuk, mire számíthatsz hosszú távon.
Napelem hatásfok érthetően
A napelem hatásfoka nem azonos a teljesítménnyel. Ismerd meg, mit jelent és hogyan befolyásolja a rendszered hatékonyságát.
Napelem méretezés
A napelem méretezés alapja az áramfogyasztás és a jövőbeli igények. Segítünk megérteni, hogyan válaszd ki az ideális rendszert.
9+1 energia megtakarítási tipp
Egyszerű, mégis hatékony tippek az energiafogyasztás csökkentésére. Spórolj pénzt és védd a környezeted a hétköznapokban is.
Okos napelem rendszer
Az okos napelem rendszer magasabb hozamot és jobb kezelhetőséget biztosít. Távfelügyelet, optimalizálás és még több előny.
Hálózatra visszatápláló napelemes rendszer
A hálózatra visszatápláló napelemes rendszer lehetőséget ad az áram eladására is. Megmutatjuk, hogyan működik és miért éri meg.
Napelem otthonra
Otthoni napelem rendszerek előnyei, típusai, működése és költségei. Segítünk eligazodni, ha most ismerkedsz a témával.
Milyen napelemet vegyek?
Milyen napelemet érdemes választani? Számít a minőség, a megtérülés és a hosszú távú megbízhatóság is. Mutatjuk, mire figyelj.
5 tanács napelem vásárláshoz
Napelem vásárlás előtt állsz? Öt hasznos tanács, amivel elkerülheted a tipikus hibákat és jobban átláthatod a döntést.
Napelem teljesítmény kiszámítása
A napelem teljesítmény számítása segít tervezni és megtérülést becsülni. Mutatjuk, mit vegyél figyelembe a kalkuláció során.
Félcellás napelem
A félcellás napelem új technológia jobb hatásfokkal és nagyobb megbízhatósággal. Érdemes megismerni a lehetőségeit.
Mennyi ideig tart a napelem felszerelése?
A napelem telepítése gyors és egyszerű, ha jól szervezett. Lépésről lépésre bemutatjuk a folyamatot és a szükséges engedélyeket.
Kapcsolat
Telefon
+36 (1) 699 99 88
ugyfelszolgalat@innovativnapelem.hu
Nyitvatartás
H - Cs: 7:30 - 16:00, P: 7:30 - 13:30
Cégadatok
Vállalkozás neve
Innovatív Napelem Kft.
Adószám
26350350-2-41
Iroda
1136 Budapest, Tátra utca 5/A, 1 em 2 a
Mikor kívánja megvalósítani napelem rendszerét? Tudni szeretné, hogy milyen napelem telepítési díjra kalkulálhat? Szeretne többet tudni a 0%-os hitelekről és az állami támogatásokról? Keressen minket bizalommal.
Szeretne egy jó befektetést, ami csökkenteni havi kiadásait? Cégünk több, mint tízezer napelem rendszert telepített Magyarország egész területén, munkatársaink nagy tapasztalattal állnak rendelkezésre valamennyi kérdésében.
© Minden jog fenntartva! Innovatív Napelem
A legjobb élmény biztosítása érdekében sütiket használunk az eszközinformációk tárolására és elérésére. Ezeknek a technológiáknak az elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy jobbá tehessünk weboldalainkat. Bővebb információkat a sütikről a Cookie (Süti) kezelési szabályzat az adatkezlésről pedig az Adatvédelmi tájékoztató-ban olvashat.